Január 27-én a finnországi Tampere-ben megrendezésre kerülő Ifjúsági Latin Világbajnokságra Perei Péter és Sárközi Noémi duó fog elutazni, és második párként hazánkat képviselni.
Peti és Noémi mint első tartalék páros vesz részt a világbajnokságon, ahová az előzetesen delegált Kurilla-Meszlényi páros a hölgytag sérülése miatt nem tud kiutazni. Peti és Noncsi egyesületünk kiváló táncosai, így bizonyára tisztességesen helyt állnak majd az előttük álló nagy megmérettetésen 'tartalék páros' létükre.
Jó utat és sok sikert kívánunk!
Az ifjúsági latin vébének helyt adó Winter Dance Festival honlapja itt érhető el.
Gombkötő Imi és Malina Andrea elutaztak Bournemouthba az idei UK Openre.
Az idei UK Open részvételre a két évvel ezelőttihez hasonlóan egy nyertes pályázat eredményeként kerülhetett ismét sor. Reméljük, hogy hasznos is és eredményes is lesz ezen a rangos angliai versenyen való részvétel.
Az amatőr Rising Star standard eredmények itt érhetők el
Az amatőr standard eredmények itt érhetők el
Annak ellenére, hogy a tamperei Ifjúsági Latin Világbajnokságra felkészülésre mindössze három napunk volt egész jól sikerült a dolgokat összehozni. Gyakorlatilag mindent sikerült maximálisan elintézni, így Peti és Noncsi startra kész.
Megyeri Csabi ismerteti Petivel és Noémivel a legfontosabb információkat az utazással, szállással, nevezéssel kapcsolatban.
A lényeg, hogy minden rendben a papírok és az egyéb intézendők körül, így immár klubunk második párosa vehet részt világbajnokságon.
Perei Peti és Sárközi Noncsi január 25-én reggel elutazott a finnországi Ifjúsági Latin Világbajnokságra Megyeri Csabi táncos asszisztens vezetésével.
A 'szokásos' starthelyen, Gyomán, a város főterén
A kis csapat a Ferihegyi repülőtéren.
36. oldal / 195