A GOC-ról készült TV felvételek elérhetőkké váltak. Készítettünk egy rövid összeállítást az 'A' Adult Latin 48-as mezőnyének versenyéről. A képeken többször láthatjuk Molnár Ádámot és Paróczai Rebekát is táncolni.
A GOC első napján többek között a Latin Rising Star versenyének első fordulója zajlott. Ezen a versenyen Megyeri Csaba és Kovács Ida indult el. Első közös versenyükön 299 párból a 203-208-ik helyen végeztek. Gratulálunk!
A GOC második napján a Latin Grand Slam versenyének első fordulójában versenyzett Megyeri Csaba és Kovács Ida. Annak ellenére, hogy az előző napinál jobb formában versenyeztek, mégsem sikerült a következő fordulóba jutniuk. Gratulálunk!
A GOC 2009. harmadik napján a juniorI latin versenyre is sor került. Deák András és Paróczai Zsófia csattanós választ adott azoknak a sznoboknak, akik azt hiszik, hogy az eredményesség pusztán azon múlik, hogy ki melyik klubban táncol és kitől tanul. Megyeri Csaba tanítványai ma bebizonyították, hogy ők a legeredményesebb magyar juniorI latin táncosok. A GOC hivatalos eredmény listái jelen állás szerint legalábbis ezt bizonyítják. Gratulálunk!
A hivatalos végeredmény:
1. Rozhkov, Sergey - Zakharova, Marina (Oroszország)
2. Pavlov, Nikita - Dichka, Veronika (Oroszország)
3. Lioli, Yury - Shishkina, Daria (Oroszország)
4. Birca, Alexandru - Milinceanu, Alina (Moldova)
5. Timofeev, Vladimir - Shirobokova, Vasilisa (Oroszország)
6. Nikitin, Evgeny - Sharanova, Ekaterina (Oroszország)
..15. Deák András - Paróczai Zsófia (Magyarország - Rumba TSE)
.. 47 – 49. Hatházi Ádám - Andor Barbara (Magyarország)
.. 82 – 83. Horváth Kende Soma - Gombár Emese (Magyarország)
116. oldal / 195