Hajdúböszörményben február 12-én a Salome TSE rendezte meg 2005 első Országos Latin Ranglista versenyét és a Junior II tíztánc ranglista versenyt.
A versenyen két párosunk állt rajthoz. A felnőtt latin ranglista versenyen Mészáros András és Mészáros Györgyi, junior II tíztánc versenyen Perei Péter és Sárközi Noémi.
A Mészáros testvérek első kiemelt versenyükön szépen helyt álltak és nagyon kevéssel maradtak le az elődöntőbe jutásról.
A junior II korcsoportban Perei Peti és Sárközi Noémi döntőbe jutott és 4. helyezettek lettek. Peti és Noémi a standard táncokból a negyedik helyet míg latinból egyértelműen a második helyet érték el így lett végül összesítésben a negyedi hely.
Többek véleménye az volt, hogy az egyik legjobb standardot táncolták és csak azért nem értek el jobb helyezést mert ők "csak" basic koreográfiát táncoltak (lévén C osztályosok és még nincs kész a szabad program)
Délelőtt klubközi versenyekre is sor került. Itt a versenyen indult három párosunkból Filimon Miklós és Kéri Katalin E ifjúsági latin kategóriában győztesek lettek.
A további verseny eredmények a Dokumentációkban, illetve a képek a Képtárban tekinthetők meg.
Fotó: Suba Péter és Megyeri László
Grant McDaniel ELŐADÓMŰVÉSZET-specialista.
Európa számos országában segít táncosoknak képességeik kibontakoztatásában. Nem versenytánc-tréner, azonban jól ismeri műfajunkat, és mára már nagy gyakorlattal rendelkezik a legkülönbözőbb szintű versenytáncos párok (többek között Andrej Scufca & Katarina Venturini korábbi amatőr világbajnokok, jelenlegi profi döntősök) „színpadi megjelenésének”, kifejezőkészségének, karizmatikus képességeinek fejlesztésében. A szlovén nemzeti válogatott állandó-meghívott tanára.
Szemináriumának címe:
"Első lépések az egészséges és pozitív önkép kifejlesztésében"
Ajánlott minden olyan táncos számára, aki nyitott önmaga és társai mélyebb, jobb megismerésére, nem fél rejtett félelmei önmaga számára történő feltárásától.
A szeminárium anyaga lelkileg-mentálisan meglehetősen intenzív, ezért az előadó kérésére csak 16 éven felüliek számára nyitott.
A szeminárium időpontjai:
1. rész: február 18. Péntek 18:00-21:00
2. rész: február 19. Szombat 10:00-13:00
3. rész: február 20. Vasárnap 13:30-16:30
Helyszín:
DanceStation TSE próbaterme, Keleti PU. épülete, Bp. Baross-tér 11/c. (térképet lásd: www.dancestation.hu)
Részvételi díj:
11.000 Ft / szeminárium (9*60perc)
4.500 Ft /alkalom (3*60perc)
Jelentkezés: SMS-ben: +36-30-203 50 41, vagy E-mailben:
Február 4-én délután ötórakor kezdődött a Rózsa Ferenc Gimnázium szinháztermében a Kós Károly Szakképző Iskola szalagavató rendezvénye amelynek nyitótáncára klubunk kapott megtisztelő felkérést.
A szalagavató rendezvényen nagy sikerrel lépett fel Czeglédi Dávid, Andor Nikola, Molnár Ádám, Paróczai Rebeka, Perei Péter és Sárközi Noémi.
Fotó: Megyeri László
2005. február 4-én délután a Rózsa Ferenc Gimnáziumban megrendezésre kerülő szalagavató bálon lépnek fel táncosaink. Czeglédi Dávid és Andor Nikola standard, míg Molnár Ádám és Paróczai Rebeka valamint Perei Péter és Sárközi Noémi latin táncokban lép fel.
169. oldal / 194