Az NCA Nemzetközi Civil Kapcsolatok és Európai Integráció Kollégiumának pályázati támogatásával Megyeri László klubvezető-edző és asszisztense Megyeri Csaba, szakmai tanulmányúton vehetett részt az 56. International Championships nemzetközi táncversenyen.
A verseny első két napjára Brentwoodban, a Brentwood Centre International Hallban, míg az utolsó harmadik versenynapra Londonban, a legendás és elegáns Royal Albert Hallban került sor.
A verseny fantasztikus volt, sok-sok kiváló páros részvételével zajlott és nagyon sok új ismeretet adott, magyarországon is megszívlelendő, alkalmazandó tanulságot is hozott.
A versenyről néhány kép és egy kis videó összeállítás a folytatásban látható. Az útról készült képek a Képtárban is elérhetők lesznek.
Az október 4-én megrendezett IV. Törökbálint Kupán Palercsik Dávid és Kovács Ida C juniorII latinban második, a C ifjúsági latin mezőnyben pedig hatodik helyezést ért el. Gratulálunk!
A GOC-ról készült TV felvételek elérhetőkké váltak. Készítettünk egy rövid összeállítást az 'A' Adult Latin 48-as mezőnyének versenyéről. A képeken többször láthatjuk Molnár Ádámot és Paróczai Rebekát is táncolni.
137. oldal / 262